Vendéglátás

Amikor családot alapítottam, akkor valahogy természetes volt a bevásárlástól a főzésen és takarításon át a vasalásig minden. Amikor pedig egyedül maradtam a gyermekeimmel, akkor ezekre egyedülálló szülőként hatalmas szükségem is volt. De nálam az ételek ízletes elkészítése, a kísérletezés, a „nincs itthon semmi”-ből valami emlékezetes alkotása és az ínycsiklandó tálalás viszont szenvedéllyé vált, amit a gyermekeim iránt érzett mérhetetlen szeretet táplált.

Soha nem használok szakácskönyvet, mindig intuitívan főzök. Éppen ezért nem tudom ugyanazt az ételt kétszer elkészíteni. Pedig a gyermekeim több ételt is elneveztek rólam és kérték, hogy készítsem el még egyszer. Egyszer megfogadtam, hogy majd leírom az összetevőket és azok arányait, de számomra ez olyan, mint a művészet. Amikor alkotok, akkor képtelen vagyok ilyesmire figyelni.

A klasszikus ételeket viszont kizárólag szakácskönyvből tudom elkészíteni. Talán mert azok kötött dolgok a számomra. Írni, labirintust építeni is csak szabadon, kötetlenül tudok igazán. Viszonyt a gyermekeim a mai napig emlékeznek a reggelente, iskolába indulás előtt, gazdagon elkészített szendvicseimre.

Sőt! A fiam két éve Portugáliában kifejezetten kérte, hogy én készítsem el az ételeket a permakultúrás farmon, ahol élt és ahova azóta is visszajár.

Most szembesülök vele, hogy bár mindig is tanultam és képeztem magam, a világjárvány kezdetétől valahogy halmozni kezdtem a képzéseket. Nem volt tudatos és számomra a karanténnal sem volt összefüggésben, ráadásul azóta is tart ez a folyamat. Pedig korábban rosszul voltam az élethosszig tartó tanulás gondolatától is. Talán mert nem azt kellett megtanulnom, amit magamtól is szívesen elsajátítottam volna.

Fotós tanfolyam, permakultúrás tanfolyam, vendéglátásszervezői tanfolyam, később labirintusépítői és járáskísérői tanfolyam, masszőrképzés…

És a többségüket műveltem már jóval régebb óta, de valahogy ekkor jött az ihlet, hogy tanuljam meg profin is és szerezzek végzettséget mindegyikből. Talán egy valami volt valamennyire tudatos mindebből. Úgy voltam vele, hogy Portugáliában a hasznomra lehetnek, hiszen a diplomás szakmáimhoz instant portugál nyelvtudás kellene, míg ezekhez kevésbé.

Ráadásul az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) képzéseket az addigi formájukban 2020. szeptember 1-jén megszűntették, amikor életbe lépett az új szakképzési rendszer. Szerencsére, hogy bár a rendelet akkor lépett hatályba, a 2020. augusztus 31-ig érvényes OKJ szerinti képzéseket még 2020. december 31-ig el lehetett indítani a felnőttképző intézményeknél. A már megkezdett OKJ-s képzéseket kifutó rendszerben hagyták, és a vizsgáknak legkésőbb 2022. december 31-éig le kellett zárulniuk.

Így tudtam én is 2022 szeptemberében vendéglátásszervezői vizsgát tenni, és Európai Uniós bizonyítványt is szerezni. Üzemeltethetek éttermet, szálláshelyet, Food Truck-et. A végzettség magában foglalja a szakács és a pincér hivatásokat is.

A gyakran 200 fős rendezvényeket még a saját komplexumunkban tartottunk, de volt, hogy nemzetközi nagyrendezvényt kellett megszerveznünk és lebonyolítanunk, melyhez például az Iparművészeti Múzeumot béreltük ki. Pont, mint a Pannon GSM nagyrendezvényei esetében, ahogy erről részletesebben is írok a Rendezvények világában bejegyzésemben. Csak itt én voltam a fő szervező és lebonyolító…

A TNI Arénás munkám során ismerkedtem meg Mastalli Zsuzsával, az Infoteca Communications ügyvezető tulajdonosával, aki a videós és hangfelvételek elkészítésében segített a stábjával akkoriban. De amikor kellett, akkor ő a kiskosztümben, én pedig feltűrt ingujjal és ingbe rejtett nyakkendővel álltunk neki a WC-t takarítani, amikor a szükség úgy hozta.

Nemcsak szervezője de megszámlálhatatlanul sok rendezvény házigazdája is voltam. Büszke voltam rá, hogy ha tűfilc kellett, akkor volt. Ha duct tape kellett, akkor az volt. Vagy inkább úgy mondom, hogy nem volt olyan igény, amit ne tudtunk volna teljesíteni.

Így kerültem kapcsolatba Magyarország egyetlen hotelmentorával, a rendezvényszervezési oktató Csobota-Kis Árpáddal is, akivel kiásóbb együtt csináltuk az Ember az üzlet mögött programsorozatot is. Árpád rendezvényszervezéről szóló hatalmas eseményének én lehettem a szervezőtársa, névadója és házigazdája. Ez volt az akkor híressé vált Ű nap.

Azonnal jeleztem, hogy véleményem és ismereteim szerint egyetlen szállodai és/vagy éttermi döntéshozó sem a közösségi médiában fog keresni, illetve választani magának beszállítót. Látszólag tehát magam ellen beszéltem, és ezt a véleményemet maximálisan megerősítette Árpád is, aki már 15 éves korától ennek a sokszor nehéz, de mégis gyönyörű szakmának szentelte az életét.

Árpáddal kölcsönösen egyetértettünk abban, hogy ha egy szállodai, vagy éttermi döntéshozó beszállítót keres, vagy váltani akar, akkor elsősorban a szakmai körökben érdeklődik, személyes ismeretség alapján, jól bevált kapcsolatokra építve, hiszen nem kockáztathat, nem otthonra vásárol.

Árpád szakmai és emberi elismertsége és megbecsültsége felől szemernyi kétség sem lehetett, megismerve a Peter’s Textil családi vállalkozást, szemléletüket, értékrendjüket és termékeiket pedig Árpád is úgy ítélte meg, hogy a legnagyobb lelki nyugalommal tudjuk felvállalni őket azokban a körökben, ahova elsősorban Árpádnak van bejárása, de néhány csodálatos és nemzetközileg is elismert partnerrel nekem is van kapcsolatom.

Adta tehát magát, hogy a Peter’s Textilt össze tudjuk kötni a számukra fontos döntéshozókkal.

De hogyan lesz ez érték a szállodai és éttermi szakemberek számára is már az első perctől? Főleg COVID idején, amikor ez a szakma teljességgel kivérzett?

Itt jött képbe a The Life Explorers magazinom és a közösségi média.

Nem azzal kopogtattunk a sokszor évtizedes barátságokat magukban rejtő kapcsolataink ajtaján, mint egykor a paplanárusok, hanem hogy minőségi PR megjelenést biztosítunk a számukra a Peter’s Textil jóvoltából, ráadásul az iparág halálának a torkában, amikor arra végképp nem volt pénz, hogy a drámai híreken kívül valami értékteremtővel is megjelenjenek.

A magazin lett tehát a kulcs, Árpád és néhány esetben pedig én az ajtók, melyeken a Peter’s Textil beléphetett.

Csodálatos utazás vette kezdetét. Ahogy fejlődtünk, úgy lett a fényképes cikkek mellé podcast sorozat. Megszületett az Ember az üzlet mögött.

Merthogy a riportsorozatban azokra az emberekre voltunk kíváncsiak, akik ezeket a vállalkozásokat sokszor emberfeletti küzdelmek során felépítették, a hátukon vitték világválságokon keresztül, emberek sokaságának adva munkát és megélhetést.

21 csatornán jelentünk meg, gyakran negyvenezres eléréseket produkálva. így végül teljesült a közösségi média megjelenés is, amiért eredetileg hívtak.

Életünk egyik legszebb szakmai korszaka volt. Köszönöm Árpádnak, a Peter’s Textil csapatának, valamint minden kedves vendéglátónknak!