Törökország! Én így szeretlek!

…avagy pár tucat női bugyival gazdagabban.

Az érettségi és a katonaság között édesanyám mindent elkövetett, hogy valami munkát szerezzen nekem, pedig egészen jól elvoltam a heti tíz harcművészeti edzéssel.

Így lettem például expediáló diszpécser is egy logisztikai cégnél. Mondjuk a kőműves segéd munka után nagy ugrásnak számított, még ha fogalmam sem is volt, hogy ez a jól csengő név pontosan mit is takar. De a frissen szerzett híradásipari szakmámhoz meg ugye nem nagyon értettem.

A kollégák egyszer kitalálták, hogy menjünk el Isztambulba. S, bár édesanyám élettársával korábban már végigszáguldottuk Nyugat-Európát, ilyen izgalmasnak tűnő helyeken addig csak az NDK-ban (egykori Kelet-Németország) jártam német tagozatosként évente az osztályunkkal, meg 1978-ban Bulgáriában anyai nagymamámmal és édesanyámmal, amikor indulás előtt kigyulladt a repülőnk.

Mivel addig is bíztam a felnőttekben (mindezek ellenére), gondoltam mi bajunk lehet? Irány Törökország!

Útközben megálltunk a II. Rákóczi Ferenc Emlékháznál is Rodostóban (ma Tekirdağ, Törökország), ahol Rákóczi 1720 és 1735 között száműzetésben élt.

Isztambulban a minaret közvetlenül a szállodai szobánk fala mellett magasodott, s erkélyéről így a müezzin imája a csontvelőmben rezonált hajnalonta.

A bazárban jellegzetes magyarsággal mondták a török árusok – mintha a 150 éves vendégeskedésük óta őriznék a nyelvünket -, hogy – Gyere magyar! Vegyél bürdzsekit! Szász márká, nem drágá! – majd elkezdék öngyújtóval gyújtogatni, hogy bizonyítsák: eredeti bőr. Az ékszereket meg a fogaikkal harapdálták, hogy lássuk: kemény, tehát igazi arany.

A forgatagban aztán egy kollégánkat elveszítettük. Mivel nem sok esélyét láttuk, hogy így megtaláljuk, ezért úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szálláshelyre, amit ugye ő is ismer, és tudja hol van. Lepakolunk, várunk egy kicsit, és ha záros határidőn belül nem érkezik meg, akkor rendőrt is hívunk, meg a nyomába is eredünk újra.

Egyszer csak kopogtak az ajtón. Hatalmas nejlonzsákok próbálták átpréselni magukat a bejárati ajtónkon. A kollégánk volt az. Körbevették a törökök, és addig nem menekülhetett, amíg fel nem vásárolta a teljes női bugyi készletet.

Hogy segítsünk kollégánkon, mindnyájan két-két reklámszatyornyi női bugyival tértünk haza Magyarországra.