Sárnapló

avagy egy ikerlabirintus története.

(Az előző bejegyzés folytatása.)

Az este végül nem úgy alakult, de a hajnalt nem hagyhattam ki. Érezni akartam a hely energiáit. Látni a napfelkeltét, magamba szívni a friss levegőt, érzékelni mindazt, amiben a tulipánlabirintus majd él, s járják mindazok, akiket elhoz ide az élet, a TulipGarden Decs élménybirtokra.

Marcsi és Jenő is felkelt velem, no meg persze Bátor és Bella, valamint a cicák. Oké, ők előbb voltak fent! Legalábbis az ablakpárkányon egészen biztosan.

Nem vagyok macskás, de Málna szeretete elképesztő! Még ilyen kedves cicát nem láttam sehol. Még akkor is igaz ez, ha kis kedvesem akupunktúrás ébresztőt adott a gatyaszáramon keresztül. Legalább tíz tűvel. Minden hajnalban.

Pár fotó, aztán a tér érzékelése következett, hogy tudjam, pontosan hova is kerüljön a tulipánlabirintus.

Harmadnap mondta Marcsi, hogy ő imád itt lenni, ezen a helyen. A levegő szabad áramlása mindig tisztán tartja ezt a teret, kifújja a negatív energiákat. Ragyogón besüti a nap, s melengeti a tulipánokat. Jó kis megerősítés volt ez a számomra…

A reggelihez magunk gyűjtöttünk a kert ajándékaiból, majd Marcsi varázslatos kézműves termékeinek boszorkánykonyhájában vesztünk el egy időre. Csak a talpunk látszott ki a befőttes és szörpös üvegek rengetegéből, ahogy fejest ugrottunk Marcsi meseországába.

Minden étkezés maga volt a csoda, és azok a beszélgetések!

Az első nap folytatásában a földben áttelelt tavalyi tulipánok kiásásával kezdtük Marcsival, hogy jelölőpontokat alkossunk a labirintusban, hiszen ezek már zöldellenek, jól láthatók. (Jut eszembe, ezek nincsenek benne a 2500-ban! ;))

Érkezésünkre Marcsi felrotáltatta a területet, előkészítve az ültetésre. A keleti tájolás tehát adott volt, hiszen hajnalban pontosan be is jelöltem. Igaz, aztán sokat méregettük még az égtájakat, mert az okostelefonok másképp voltak mágnesezve. 🙂

Még jó, hogy hajnalban megnéztem, mit is gondol erről a Nap! 🙂

Mondták a többiek, hogy egy nap alatt készen leszünk. De én már tudtam, hogy nem eszik olyan forrón ezt a kását! Igaz, Tenerifén azért is tartott négy napig, mert ott csak ketten voltunk, bár ugyanígy reggeltől estig. Gyakran fejeztük be a munkát a csillagok fényénél. Mondtuk is gyakran, hogy a Lélek labirintus a csillagos égbolt tükörképe lett.

De ezt a fajta labirintust amúgy sem lehet rutinból építeni. Megrajzolni ugyan a legkönnyebb, de az építése akkor kezd el működni, ha engeded az áramlást. Ha engeded, hogy ő mutassa meg magát.
Erőből nem lehet. El is mosta másnap az eső azokat az energiákat, és meg is mutatta az erőből elkövetett előző napi hibákat.

Miután kiástuk a jelölő tulipánokat, boronálással, és a terület megtisztításával folytattuk. Megrajzoltuk a tengelyeket, kikaróztuk az égtájakat, és a nyúlásmentes kötelekkel, valamint a jelölőcsipeszekkel nekiálltunk a körök megrajzolásának. Marcsi ment körbe a feszesen tartott kötéllel, mi meg húztuk a kapával az ágyásokat a jelölőcsipeszek nyomvonalában.

Sötétedésre készen volt a labirintus rajzolata, és elültettük a jelölő tulipánokat.

Másnap várt ránk az ágyások mélyítése és az ültetés, betakarás. Már éjszaka is esett. A besimult szürke égen nem láthattuk a napfelkeltét.

Szakadó esőben dolgoztunk ezen a második napon. Kicsit sem vagyunk elkötelezettek! 🙂

A kiürült tulipános kartonokat fektettük a talpaink alá, hogy ne legyenek olyanok a labirintus ösvényei, mint amiket a vaddisznók túrtak fel.

Elképesztő logisztika indult, hogy az egyre csak fonnyadó kartonokkal hogyan is lehet gazdálkodni és lépegetni ültetés közben, és hogy hogyan adják ki a formákat a színek.

Művészet ez. Igazi alkotófolyamat.

Ahogy Tenerifén a hófehér köveket, úgy most a tulipánhagymákat érintettük szeretetünk energiáival.

Besötétedett, mire mind a 2.500 hagymát elültettük. De vacsoráig már nem sikerült be is takarni őket. Féltettük azonban őket a fagytól, így aznap késő estig dolgoztunk még a dagonyában, hogy mindet betakarjuk.

Harmadnap azonban felfedeztem pár tucatot, melyeket nem láttunk a sötétben, és azokat is gondosan betakartam, amikor ismét a labirintusnál talált a hajnal.

Számomra minden labirintus olyan, mint a gyermekem, és nagyon szeretem őket olyanoknak átadni, akik szintén gyermekükként szeretik. Marcsi ilyen. A legjobb kezekben lesz ez a labirintus.

Ezen a harmadik napon elérkezett az egyik legkedvesebb pillanat, a felszentelés. Előkerültek a füstölők és a zsálya. Tisztítás, áldás és labirintusjárás. Felemelő pillanatok.

A béndekpusztai labirintusnál hallottam először Kalivoda Imrétől, hogy bekötötte a labirintust. Azt már tudtam, hogy mi az a felszentelés, de a bekötésről csak sejtéseim voltak. Aztán Tenerifén megkaptam az áldást. A Lélek labirintus volt az első, melynél hozzájárulás lehettem.

S, bár az élmény semmihez sem hasonlítható, Decsen meg tudtam tartani magam abban a minőségemben, hogy ne görcsöljek rá, ne akarjam a bekötést, hanem hagyjam, hogy ha úgy hivatott, akkor megtörténhessen. És megtörtént…

Tenerifén a szakrális csakra (Svadhisthana) – narancssárga színe jelent meg a szemeim előtt, és a korona csakra (Sahasrara) színei Decsen és ma reggel – fehér és lila.

S, mivel a decsi tulipánlabirintus ikerlabirintus, ezért két hagymát elhoztam, megkérve Marcsit, hogy ezeket ő válassza ki. Egyben meg is hívtam Marcsit, hogy jöjjön majd el a testvér megépítésére és felszentelésére, hogy ezeken a módokon is összekapcsoljuk a két labirintust.

A két hagyma most egyelőre cserépbe ültetve várják, hogy elvigyem őket oda, ahol majd megépítem ennek a labirintusnak a testvérét.

Az ikerlabirintusok összekötnek népeket, településeket, lelkeket. Ezúttal nemcsak energiában, hanem a tulipánok által is. Szép küldetés! Tartsatok velem!