Beni nem törekedett ledönteni Linda falait, de érezte, hogy valahogy öntudatlanul is ez történik. S közben mintha saját száműzött szíve is rátalálna a hazavezető útra.

Mintha egy ideje már mindketten azon gondolkodtak volna, hogy ki merjék-e mondani, amit valójában éreznek és gondolnak. Aztán Linda védelmi falai valahogy omladozni kezdtek.

– Tudod, én nem szoktam férfiakkal így, ilyen minden ízében szépen beszélgetni, mivel az ilyen ember is eleve ritka! Köszönöm, hogy téged szellemiségként, lelkiségként és férfiként is ennyire lehet becsülni, el- és befogadni! Nem tudom úgy megfogalmazni, de tudom, hogy érted! Szóval, valami olyasmi, hogy egy sokrétegű, tökéletes élmény vagy! –

Beni úgy érezte, hogy soha életében nem kapott még nőtől ennyi megbecsülést. Különösen növelte az ajándék értékét a számára, hogy nem egy udvarlós cicától, hanem egy látszólag kemény és határozott nőtől kapja.

A következő pillanatban Linda persze ismét kimérten beszélt, valami teljesen másról. De Beni itt már nagyon is jól tudta, hogy Linda valójában táncra hívja.

– Ezek után milyen lehet veled szeretkezni? – mondta Beni, mintha nem is lettek volna gátlásai. Annyira természetes volt köztük minden, hogy nem agyalt a szavakon, vagy azok várható hatásain. Az eredmény mégis olyan volt, mintha tudatosan terelte volna a nőt ölelő karjaiba.

– De most tényleg! – folytatta. – Ennyit adni egyetlen üzenetben… Köszönöm a kincseid! Gyönyörű ez a tánc veled. Úgy adunk teret egymásnak, mint a keringőben, s közben úgy simulunk, olyan szorosan, mint a legforróbb latin tánc során. Ilyen lehet az igazi tangó. Férfi és nő fonódása. Kérlek ne érts félre, ez csupán annak a csodának a mély megélése, amit kapok tőled! – fejezte be végül, mintha ő is el akarta volna venni őszinte gondolatai élét. Pedig nagyon is komolyan mondta mindezt. Ezt érezte. Úgy tűnt, valóban táncolni kezdenek egymással a telefonon keresztül.

– Tudod… Jaj! És Jajj, meg Jajj! – mondta Linda a vonal másik végén. – Nem tudlak félreérteni. Elképesztő képességeid vannak! Egyedül tangót nem volt lehetőségem sohasem tanulni. És neked? – tett hozzá ismét néhány terelő gondolatot Linda, hogy leplezze egyre nyilvánvalóbb zavarát.

– Nekem sem, de a lelkemben ott az olthatatlan vágy – kezdte ekkor már szinte kontrollálatlan válaszát Beni. Az agya és az érzelmei éppúgy tangót jártak, mint ők ketten Lindával. Hol az egyik vette át az irányítást, hol a másik. Ahogy ellökték a másikat, abban ott volt minden ragaszkodás, és csábító hívogatás.

– Szeretnék eljutni Argentínába, lakni egy parkettás polgári lakásban, esténként inni egy pohár bort, aztán könnyed, de elegáns öltözékben lemenni a fülledt esti forgatagba, s egy lampionos teraszon egymásba feledkezve táncolni, s nem venni észre, hogy mindenki bennünket figyel. Körülöttünk boldog, s könnyáztatta arcok, az élet megannyi rajzolata – élte magát bele egyre jobban Beni érzelmei gazdag világába.

– Úgy ébredni, hogy szeretem a valóságot. Mellettem ott a nő, a gyönyörű valóság. Élni. Bele az életbe. Szeretni.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.