Tegnap még volt életed, ma meg mintha helikopterről dobtak volna a semmi közepébe. Sehol egy út, sehol egy elágazás. Csak forogsz körbe szédülten. Döntened kell: Lefekszel és megadod magad a reménytelenségnek, vagy utat törsz a sűrűben. Csak a megérzéseidre hallgathatsz. Talán naponta kell majd újrakezdened. A jövő még nem látható, és a múlt árnya is folyton ott lebeg. Márpedig visszaút sem létezik.
Már gyermekkoromban is lázadtam a tanulási kényszer ellen. …hát még amikor felnőtt fejjel azzal kellett szembesülnöm, hogy a tanulás bizony élethosszig tart! Talán már ekkor is sejtettem, hogy amit igazán tudni érdemes az életben, azt úgysem az iskolában fogom megtanulni…
„Az oktatás elismerésre méltó dolog, de nem árt, ha időnként eszünkbe jut, hogy amit valóban érdemes tudni, nem tanítható.”
Oscar Wilde
Aztán ahogy éltem az életem és haladtam előre a megtapasztalás és a megértés rögös útján, egyre nyitottabbá váltam az új ismeretek befogadására.
Ám időközben rá kellett jönnöm, hogy mint minden úton, úgy a megértés útjain is vannak útkereszteződések és útelágazások.
Úgy tűnik, hogy az én utamon néhány csomópontot a modern időknek megfelelően körforgalommá alakítottak, és nem azért, mert volt rá uniós támogatás…
Egy ideje ugyanis arra lettem figyelmes, hogy körbe-körbe járok. Ugyanazokkal a problémákkal és kihívásokkal szembesülök, ugyanolyan embereket vonzok be az életembe, sőt ugyanazokat írtam le már akkor is, mint most, csak talán akkor még magam sem értettem igazán.
Te is éreztél már hasonlót?
Aztán az emberben óhatatlanul felmerül az a kérdés is, hogy egyáltalán jó úton járok-e?
Nekem is kellett egy nagyutazás, mely kilökött végre a körhintából. Mit lökött? Repített, sőt robbantott!
Persze most még szédülök rendesen és kóvályog velem a világ, így kicsit úgy vagyok vele, mint a Rozsdás szög című dalban, hogy
„Kösz szépen, ez nem is olyan jó!”
Presser Gábor
Aztán meg elgondolkodom azon, hogy nem perverzió-e titkon mégis élvezni ezt a belső utazást.
Mert bár ugyan fájdalmasan szakadnak fel a velünk született múlt és az önmagunk holtterében élt életünk sebei és elég szutyok érzés belenézni abba a bizonyos torz tükörbe is, de közben rá kell jönnünk, hogy ez az egyetlen módja a gyógyulásnak.
Ahogy az Elpazarolt utazásokban is írtam, tudom, hogy az önismerethez, a személyes fejlődéshez akár el sem kell hagyjuk az otthonunkat. És persze az egész világot bejárva sem biztos, hogy megtaláljuk önmagunkat.
És, hogy én bizony eddig ücsörögtem bármennyit otthon, és a világban is hiába kujtorogtam eleddig, ám az Isteni Pokoljárás végül egy nagyon mély önismereti felfedezés lett. Életem leghosszabb utazása. Nem kilométerben mérve…
Fizikailag többször voltam már sokkal messzebb. De ilyen közel még sohasem voltam saját magamhoz. Ez az utazás messzire vitt és egyben az eddigi legközelebb a valódi önmagamhoz. Rájöttem, hogy tényleg nincsenek véletlenek.
És most, hogy már sokkal többet értek önmagamból, jöhetnek a valódi utazások!
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.