Nem égtek hiába a fények

A gyermekeimért

Amikor 27 évvel ezelőtt megpillantottam a feleségem, úgy éreztem, hazaérkeztem. Csak őrá tudtam gondolni, minden sejtemmel azt akartam, hogy együtt élhessük le az életünket. Ezért minden éjjel kitettem egy mécsest az ablakomba, hogy mint a vándor az éj sötétjében, hazataláljon hozzám.

Amikor összeházasodtunk, kapott is egy lyukas bakancsot a nyakába annak jelképéül, hogy nincs mivel odébbállnia.

Az esküvőnkön aztán mindenkinek adtunk egy-egy mécsest, hogy akik már megtalálták a párjukat, azok soha ne feledjék együtt őrizni a lángot, akik pedig még egyedül élnek, azok tegyék ki az ablakba, hogy az ő vándoruk is hazatalálhasson!

Azzal a „szabállyal” kezdtük, hogy mindig mindent megbeszélünk, és a lángot is együtt őrizzük folyamatosan. Így talán jobban ellenáll a viharoknak is.

Földrengéssel mondjuk nem számoltunk, így a házasság azóta már régen összeomlott. De két csodálatos gyermekkel ajándékozott meg bennünket az élet. Nem égtek hát hiába a fények.

Köszönöm!

Szeretlek benneteket srácok! A Mindenség vigyázzon rátok!