Kőből szőtt kapcsolat

…avagy egy labirintus története Tenerifén

Hétfő van. Délután. Mennyi az esélye, hogy most sokan olvassátok? Pedig életem egyik legfontosabb írása ez. Ma átszámoltam: 11 labirintust építettem eddig. Kétszer vettem részt az alapképzésen, majd jött a haladó. Talán százan is megvagytok már, akik folyamatainak részese lehettem. Köszönöm!

Nagy utat jártam be a kis ösvényeken. Túl a három dimenzión, sőt a negyediken is. Csodálatos kapcsolatokat köszönhetek a labirintusnak. És közben az a remény is felcsillant, hogy nő és férfi együtt teremthet, alkothat, adhat, gyógyíthat a labirintussal. Egymást és másokat egyaránt. Ahogy Fanny és Sándor (Sankó) is teszik.

Az idejét sem tudom, hogy mióta éreztem az elhívást, hogy személyesen is kapcsolódjak Fannyval és Sankóval. Aztán december harmadikán nekifutásból nyomtam le az ENTER-t. Irány a Canaan in Tenerife – Wellbeing Retreat!

Ajándékként akartam nekik a labirintust. Befogadták. Mi több: mindig is az övék volt. Így mérhetetlenül több lett belőle, mint egy nekik szánt ajándék.

Eleinte, amikor Sankónak mesélni kezdtem, hogy mi ez az ajándék, pár perc után felpattant, és közölte, hogy neki most több százezer eurót kell napokon belül előteremtenie. Ha abban tudok segíteni, akkor az érdekli.

– No! Hogy lesz ebből labirintus? – gondoltam magamban. De hiszem, hogy a következő pár perc után azért pattant fel újra azzal a felkiáltással, hogy nézzük meg hol lesz a labirintus helye, mert szívből jött a szándék és ő is megkapta hozzá azt a belső hangot, amely segítette a döntésében.

Keresgéltem. Sehova nem fért el. Újratervezés, átrajzolás, átpakolás. Hiába minden tudomány. Ide valami sokkal több kell. Aztán jött az a semmihez sem fogható flow és kreativitás, ahogy Mosolykaék is teremtik az életet. Vezetett az égi GPS. Nem volt többé elakadás.

Olyan harmóniában dolgoztunk, hogy a munka játék lett. Öröm, áradás, teremtés, boldogság. A végére tuti, hogy megérintettük az összes követ. Az közel ezer érintés…

Térben elforgatva, némi terepmunkával, a gyönyörű fákat magába ölelve, a kerekesszékkel is bejárhatóan végül megszületett. Csak álltam a közepén aznap hajnalban, s egy fénysugár lassan felkúszott a lábamon. Felnéztem. A felkelő nap volt az a hegyek nyergében. Az égiek úgy akarták, hogy mégis keleti legyen a tájolás.

Sankó gyakran meglátogatott bennünket. Nem sokat szólt. De nem értette mit szívtunk, hogy eljövünk a télből a nyárba, és a kertjükben töltjük a drága időt köveket pakolászva napokon át.

Fanny néha a teraszukról kukucskált. Nagyon izgatott volt az építés napjai alatt. Amikor lejött, folyvást ki akarta próbálni. De nem engedtem.

Ez ugyan csak egy szimbólum. Mintha leírnád azt a szót, hogy szeretet. Önmagában csak egy szó. De ha beleteszed a szíved…

És mi beletettük. S, bekapcsoltuk az égi körforgásba. Jöhetett a teszt. Aztán az élet is beküldte Fannyt és Sankót. Majd jött egy késő esti csoportos bejárás a barátokkal. Ismét kvantumot ugrottunk.

Imret pedig ezennel kinevezem látónak. Annyi mindent megmondott előre!…

Kevés képem van, mert most a lelkemmel örökítettem meg minden pillanatot. De Zoltan Vekony megfestette filmvásznon. Remélem, hamarosan láthatjátok.

Addig is menjetek Mosolykáékhoz, és éljétek át személyesen, amit ez a két ember, a lelkükkel átszőtt tér és ez az egyedi labirintus adni tud.

Köszönöm Retep Zsalahnak minden tanítását és támogatását. Keep walking barátaim!