Hazatérés

Montegiordano, ahol a lélek otthonra lel

Isteni Pokoljárásom tüzének egyik égbeszálló érzelemszikrája volt, hogy közösségre vágyom.

Mintha úgy járnának most a bolygók is egy ideje, hogy sokkal többekben érett meg ez az érzés, mint eddig bármikor. Ezért talán minden eddiginél nagyobb esélye van megtalálni azt a közösséget, ahova a hazaérkezés érzésével kapcsolódhatunk.

Úgy érzem, évtizedes bolyongásaimat követően nekem ez végre sikerült.

Számomra ez a hely Montegiordano lett Dél-Olaszországban, ahol mostantól az új életemet igyekszem megvalósítani.

Montegiordano az első perctől a hazatérés élménye.

Elsőre azt mondanám, nem én választottam Montegiordanót, hanem Montegiordano választott engem. De azt hiszem, valójában ez maga a teremtés. Szívem minden vágya volt egy olyan helyre találni a világban, ahol önmagam lehetek, ahol harmóniában van a külvilággal mindaz, ami bennem él. Montegiordanóban érzelmeket lélegzel be a levegővel minden pillanatban!

Mindig is olyan helyre vágytam, ahol akkor is jó lenni, ha összedől ez a mostani világ. Bármiért is jöttem, már most sokkal többet kaptam és találtam itt a helyi emberektől. Sokfelé van szép táj és gyönyörű tenger a nagyvilágban, de ilyen kedves emberek talán sehol máshol nincsenek. Egyfajta hazaérkezés élményem van itt, és a mindenséghez is itt érzem magam igazán közel.

Őszintén fogalmam sem volt Montegiordanóról, mielőtt ideérkeztem volna. Nem egy tudatos keresés eredménye, hogy rátaláltam, hanem a lélek teremtése. Valóban egy isteni ajándék. Talán nem véletlenül most érkeztem meg ebbe a 600 méteren fekvő, mégis tengerre néző falucskába, ami mindenkinek túl magasan és messze van.

Gyönyörű a tenger, álomszépek a hegyek, de az én szívemig a hajlott hátú bácsika hatol. Ahogy ott lépdelt velünk a körmeneten a szűk hegyi utcácskákon derékszögbe meghajolva, két órán keresztül. Szakadtak a könnyeim a meghatottságtól. Pedig dolgos, szép kezei vannak, és kedves arca.

Elhívást éreztem, hogy én is vigyem a nehéz, fakeretes szent képeket. Hogy kivegyem a részem a közösség érdekében. Hogy vezekeljek. Hogy lerójam a kegyeletem. Hogy segítsek eljuttatni a betegekhez és az idősekhez az oltárokat.

Mélyen meghatott, hogy az emberek felváltva vitték a szent ereklyéket – férfiak és nők, ifjak és hajlottak, gyengébbek és erősek. Mélyen meghatott, hogy itt ennyire fontos a közösség. A család. A kapcsolat az istenivel.

Ma már tudom, hogy az lett a megszületésem miértje, hogy Montegiordano közösségében kiteljesedve értéket teremtsek nem csupán az itteni embereknek, de mindenki másnak is a világon, különösképpen a gyermekeimnek.