Fentről vigyázol ránk

Remélem, valaki vigyáz rád odafent úgy, ahogyan én nem tudtam
A kismadarak minden tavasszal fészket raktak a téli bundádból
Már soha többé nem hűsölsz a kifeküdt levendulabokor tövében
…és nem tudok semmit jóvátenni

Nem ezért indultunk útnak. És álmomban sem gondoltam, hogy majd így leszel már csak velünk… De ha már útnak indultunk, akkor el akartam hozni hamvaid, hogy elszórhassuk a mindenségbe a gyerekekkel.

Mintha tudtad volna előre, hogy az utazásunk pokoljárássá válik… Mintha tudtad volna, hogy csak fentről vigyázhatsz majd ránk. Elvesztettem a hitem abban, hogy így kell-e lennie, de ma mégis elmentünk az óceánhoz.

Arcunkba visszahordta poraid a szél. Talán kapaszkodtál még egy kicsit belénk. Aztán kinyúlt érted az óceán és behúzott a végtelenségbe. Mégis örökre velünk maradsz. Köszönjük, ami együtt megadatott! Talán találkozunk még valahol egy másik létformában. Szeretünk téged.