A helyzet az, hogy én most nagyon szégyellem magam. Talán bölcsebb is lenne nem leírni, de valahol a tájékoztatást tűztem a zászlómra.
Az van, hogy én ma teljesen elfelejtettem a körmenetet Montegiordanoban. Annyira le vagyok maradva a munkával, hogy már csak a rézfúvósok hangolására lettem figyelmes…
De valójában akkor sem fogtam még fel, hogy ismét körmenet van.
És persze annyira igyekszem figyelemmel kísérni a környék rendezvényeit, hogy már lassan azt sem tudom, hogy milyen nap van, nemhogy milyen rendezvény.
Márpedig az olaszok igyekeznek szinte minden estét felejthetetlenné tenni. Itt valahogy él a mondás, hogy
egyszer élünk, és ez már AZ!
Noch dazu láttam valami színpadfélét is ismét Montegiordano óvárosának főterén, amikor tegnap és tegnapelőtt magyarokat kísértem és segítettem nekik, de ez sem jutott el a tudatomig.
Aztán a körmenet vége előtt elkezdődött a próba. Bár ne kezdődött volna!
Már abból sejteni lehetett, hogy ez valami bitang jó zene lesz. De az volt az érzésem – mivel én nem turista vagyok, és mivel ez a közösség befogadott engem -, hogy nincs pofám kimenni élvezni a koncertet, miközben nem vettem részt a körmenetben.
Tudom, hogy ez csak az én dilim, az én belső vívódásom, de vállalom! Így érzem és kész!
Aztán látom, hogy tűzijáték is lesz. Na, mondom, azzal előnyben vagyok, mert nem messze az erkélyemtől lövik majd fel, és így talán tudok majd néhány képet készíteni nektek.
Jó, akkor visszamerülök a munkába addig is!
De ez a zene bitang jó, basszus!
Kiosonok, mondom valahogy láthatatlanná válok, hogy készíthessek nektek pár képet. Hát Harry Potter köpönyege nélkül ez a legkevésbé sem jött össze. Mármint a láthatatlanná válás.
Mindegy, tényleg csak pár sebtében lőtt képkocka, hogy lássátok: van vattacukor, meg céllövölde, a kirakodóvásárt már nem fotóztam be.
Visszarohanok a lakásba, és várom a tűzijátékot.
És közben persze bűnösen hallgatom a jó zenét.
Nem foghatom többé a munkára, hogy nem veszek részt a közösség életében.
És közben elkezdőik a tűzijáték.
Amikor vége, a zongora csak facsarja a szívemet tovább…
És ők énekelnek. Együtt. Együtt a zenekarral. Bele a csillagfényes végtelen calabriai éjszakába
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.