Aki voltam, s aki vagyok

Fogod-e bennem érteni a nőt? Az erőset, a magányosat, a művészt. Aki gyászolva sír a küszöbön mikor elhagyod, s másnap töretlen mosollyal ragyog. Azt kérted találjam ki ki vagyok. De a való igazság az, hogy amit látsz, az csak az, amit én láttatni hagyok.
#voltam

Nem vagyok más, mint emlék egy lányról, akit valaha szerettél. Egy megkívánt álom, ami vagy beteljesült, vagy a polcon hever a régi fényképek között porosodva. Tömör testbe zárt szóhalmaz, néhol elhullajtva jambusokba rejtett éneket. Fájó gyötrelem egy üvöltésben, mikor azt hitted, hogy én majd megmenthetlek. Talán csalódás a jövőben, de egy boldog változás szele, ami végül mindkettőnket megmentett. Szerelmi vallomás az ajkadon, hosszú éjszakákon át beléd lehelve életet, mintha nem lett volna holnapunk. Álmodnak vagyok lidérce, szabad szelleme meg nem élt vágyaidnak. Testről leszakadt kogníció, mint börtönítélet, amit majd holnap olvasunk. Csontváza egy hervadt virágnak, reszketegen hullva az ablakpárkányról. Foszlott kérge egy régi históriának, melyből új élete kelt a mának.
#vagyok

Én vagyok az örök hó a nyári gleccseren, a porladó hamu a cigarettacsikk végében. Szenvedéllyel csókolt érzelem, az örök szabadságban megálmodott értelem. A sarki fény, mi elkísér az utadon mikor nem vagy velem, míg a férfi alkot, s komor arcát a nap színezi vörösre. Én vagyok az öledben a szellő, aki elnyeli a büszkeség fájdalmát. Az oltalom, mikor vérző sebeket vág a társadalmi elvárás. A kérdőjel a mondat végén, mikor azt hiszed senki sem figyel rád, a meleg szeretet, ami hazavár. Az a szerelem vagyok, aki sosem kéri, hogy hazudjál. Veled szállok szabadon, mint vadmadár. S ha utunk középen elkanyarodik, majd talán egy napon újra visszatalál. S hogy fogsz-e még szeretni, vagy lesz-e más kit karod mellett oltár elé állítanál? Akkor majd homlokodon csókollak, s könnyeim tükrében játszik a boldogság. Társad vagyok a mának pillanatában, az élet egyetlen porába zárt világban. Egy emlék, amit majd magam mögött hagyok ölelésem illatában. Vándor, örökkön eltévedve a relatív igazságok birodalmában; tüzes nyelvű ördöge a konvencionális világnak. Szellem tükre annak, aki lenni akarsz testem otthonában, végtelen oltalmazója érzéseid várának. Maradva ameddig kéred, őrizve álmomban álmodat a napnyugtával, szíveden nyugodva a holnap sugarával.

Mihalecz Imola