A pillanat, ami majd lesz, az most volt

Keserédes világhangulatban indult a Most vagy Soha fotópályázat. Hullámzott bennünk a kétségbeesés és a lelkesedés, az aggódással teli reménykedés…

Volt, aki mindennapi életünk most meztelen utcáinak, kihalt tereinek eddig soha nem látott, nélkülünk kongó színpadát örökítette meg, s volt, akit fényképalbumai rejtett kincsei közé zárt a világ, s onnan küldte el eddig talán még számára is ismeretlen emlékeit.

Közel ezerháromszáz pályázat érkezett.

Nem a számok voltak a legfontosabbak ebben az időszakban, hanem hogy a közösséget meg tudjuk őrizni

^{Berkesi Csaba – az Olympus magyarországi képviseletének kereskedelmi vezetője}

Van egy márka, amely legalább annyira azonos a köré gyűlt sokasággal, mint a végtelenül szerethető termékeivel. Arca van. A végtelenül sok felhasználó arca ez. Ennek a közösségnek a lelkét szerette volna az Olympus a zavaros víz felett tartani ezzel a pályázattal.

És még azok is együtt tudtak sodródni a főszervezők, Bánhalmi Norbert és Nagy Vivien (a helyszín háziasszonya) lendületével, akik különféle leterheltségeik miatt nem érezhették át mindennek a valódi lüktetését és energiáit.

De valami hozta őket magával, ami 2020. július 24-én végre testet ölthetett.

Kitűzték a tegnapot.

Nem lehetett tudni, hogy mit hoz a holnap, de a díjátadónak is kellett egy pillanat, amikor szinte a falakra festhette az alkotásokat a tihanyi Apátsági Rege Cukrászdában, és megismételhetetlenné tehette a tegnapot az egybegyűltek számára.

Itt már mindenkinek megdobbant a szíve, nemcsak a méltán győztes Herman Dórinak, amikor átvehette a fődíjat, egy Olympus OM-D E-M10 mark III kamerát, egy M.Zuiko Digital 14-42IIR utazó objektívet, és egy M.Zuiko Digital ET-M4518 portré objektívet.

Nekem eddig a mobilom volt a kamerám.

Egy szerzetestársam ablakából egyaránt látható a felkelő és a lemenő nap is.

^{Barkó Ágoston OSB – a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatója}

Az én szívem talán akkor vert a leghevesebben, amikor Ágoston atya a maga nyitott, életigenlő, őszinte átlényegülésével művészekként köszöntötte a résztvevőket, s megnevezte kedvenc képét, Berend Zsolt alkotását, mely egyben az én kiválasztottam is volt.

A “Tihany” szó jelentése: csendesség, békesség, nyugalom.

A természet is ilyen szép szelíden bontakozik ki a tél gúnyája alól, ahogy a karanténba zárt fotósvilág számára kitavaszodott az Olympus Most vagy Soha fotóspályázata során. És épp úgy koronázta meg mindezt a Tihanyi kiállításmegnyitó, mint a frissen aratott aranyló kalász a nyár derekán. Barkó Ágoston OSB – a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatója az esemény igaz lelki házigazdája mesélt nekünk az Apátsági Rege Cukrászda teraszán…

Mintha a Balaton is egyetlen napba sűrítette volna az elmúlt időszakot, ahogy a szürkés páraködbe burkolódzott reggelt délutánra a verőfényes türkizre váltotta fel. Csak a hófehér vitorlák. Csak azok voltak változatlanok.

Új értelmet nyert a nagykövet szó is tegnap, vagy talán csak visszakapta a régit. Az eredendőt, a valódit.

Mind Isten, mind pedig az Olympus nagyköveteit az odaadás, a tettrekészség, a mindent átölelő szeretet mozgósította. Ez látszott a vendégek arcán is. Nem a „hajrá, végre mehetünk bulizni!”, hanem valami szelíd, mégis mélyen átélt kiszabadulás.

Nem vulkánként tört fel, hanem gyertyalángként melengetett mindnyájunkat.

A kiállítás megnyitóját követően talán ha egy csobbanásnyi idő maradhatott, mikor már érkezett is az újabb lelkes kiscsapat, hogy tesztelésre kiválasztott Olympus készülékeikkel végigtanulhassák a délutáni workshopokat.

Először Dékány Zsolt kalauzolt bennünket az Apátság égig érő, hűs falai közé az enteriőrfotózás rejtelmeibe. Bizton mondhatom, hogy nemcsak a hozzám hasonló amatőrök meríthettek világraszóló ötleteket, életre szóló tanácsokat, ezen a méltó helyszínen.

Zsolt a profizmus legjobb oldalát hozta. Nem a piedesztálról szónokolt, hanem szívvel és lelkesen osztotta meg tudását, a legjobb szándékkal és segítőkészséggel.

Ezt követően Horváth Dánieltől visszhangzott az ECHO étterem. Nem lennék meglepve, ha az épp ott fogyasztó vendégeket is Dani gasztrofotós munkái nyerték volna meg, hogy azt kapják majd, amit a képeken láttak. Hiszen Dani nagyon hiteles.

Egy gép, amelytől másként érzed magad.

A harmadik workshop helyszínét könnyű lett volna megtalálni a házigazdák mindenre kiterjedő figyelme nélkül is, hiszen szerintem még az az olajzöld Dacia kombi is szándékosan nem indult onnan egy tapodtat sem, csak hogy végignézhesse Nagy Ivett rúdtánc pózait.

Ez az előadás ugyanis a modellfotózásról szólt. De nem a testről…

Arról a felelősségről, ami nélkül összetörhet a modell és akár a fotós lelke is. Mert ki tudja mi minden formálta önképünk belénkmaródott ráncait csak így lehet kisimítani.

Mélyek tudnak lenni a belülről fakadó sebek az arcunkon.

De beszéljenek most már a képek, hisz tudjuk, többet mondanak ezer szónál! Mi már tudjuk, kihagyhatatlan élmény a nyertes képek kiállítása az Apátsági Rege Cukrászdában. Szeptember 06-ig érdemes ellátogatni, és “élőben” is megtekinteni.