Anyák napján volt egy kedves vendégem a masszázsra. Egy négy gyermekét egyedül nevelő édesanya.
Rettenetes állapotban volt a teste, amit persze nem mondhattam neki, bár ő is tisztában van vele. Két órát tudott szentelni az idejéből, ami hatalmas szó a gyerekek 24/24-es szolgálata mellett.
Aggódtam, mert nem tudott belelazulni a masszázsba. Azt reméltem alszik majd, hogy végre kipihenje magát egy kicsit.
De annyira örült, hogy valakinek végre mesélhet és csak mesélhet önfeledten!
Számtalanszor hangzott el tőle, hogy „ezt most nem is tudom miért kezdtem el.” De nem ez számított, hanem hogy kicsit kiengedhette a gőzt.
Két órával később felhívott:
„Csodát tettél velem! Le tudok hajolni, nem fáj a csípőm, sokkal energikusabb és frissebb vagyok.”
Ezért szeretem ezt csinálni. Adni, hozzájárulni mások gyógyulásához, jollétéhez.
Tele volt a hangja élettel és hálával. Közben a gyerekek kiabáltak a háttérben. Könnyek között hallgattam.
Másnap is loptunk egy kis időt neki, hogy rádolgozhassak a kritikus részekre.
Természetesen egyetlen fillért sem kértem tőle.
Legalább gyereknapra kaptak a gyermekei egy felfrissült édesanyát.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.