A labirintusok története

A labirintusok története évezredekkel ezelőtti időkre nyúlik vissza. Hol a művészeti ábrázolás, hol a csillagászat, hol a lelki zarándoklat, vagy éppen ünnepek eszközei voltak, és úgy tűnik, újra és újra felbukkannak, többször is megragadva az érdeklődésünket, és kissé eltérő formában, ám kitartóan jelen vannak az emberiség történelmében.

Hatalmas történelmi, művészettörténeti, archeológiai, tudományos és lelki értékük van. Sokan kutatják eredetüket, jelentésüket, és ma már iskolákban is oktatják a velük kapcsolatos ismereteket.

A labirintus egyetlen, kanyargós útvonal, amely a középpontba vezet, majd onnan vissza. Nem összetévesztendő az útvesztővel, ahol magas falak, több útvonal, elágazások és zsákutcák is vannak, és könnyen eltévedhetünk.

A labirintusban az út mindig a középpont felé halad, majd visszavezet minket. Ez a forma az elmélyedés, a befelé fordulás, a stresszoldás és az önismeret eszköze. Ahogy végighaladunk az úton, gondolataink lecsendesednek, a mindennapi aggodalmak háttérbe szorulnak, és teret kap a nyugalom. Ez egy egyszerű, mégis mélyreható módja a mentális jóllét javításának.

Neolitikus és korai példák

A labirintusok gyökerei egészen a neolitikum koráig nyúlnak vissza. Erre utaló bizonyítékok találhatók például a franciaországi Bretagne partjainál fekvő Kecskék szigetén található Gavrinis megalitikus kőhalomban, amely körülbelül 5500 éves. Ez a 60 méter átmérőjű kőhalom egy átjárót és egy kamrát fed le, amelyet díszesen vésett kövek bélelnek.

Hasonló ősi, spirális sziklarajzok és kőfaragások fedezhetők fel az írországi Newgrange-ben (kb. i.e. 3200) is. Ezek az ősi minták gyakran jelennek meg sírkamrák, vagy monumentális építmények részeként, és spirituális, rituális célokat szolgálhattak.

Később, de még az ókorban, más sziklarajzok, homokjátékok és különböző kultúrák művészeti alkotásai is tanúsítják a labirintusok jelenlétét.

A Knósszoszi Labirintus mítosza és az első ábrázolások

Bár a knósszoszi labirintus maga legendás, a Minószi civilizáció korából (i.e. 2700-1450) származó agyagtáblákon, érméken és freskókon már megjelennek labirintusszerű ábrázolások.

Ókori egyiptomi labirintus

Hérodotosz, a történetírás atyja, az i.e. 5. században számolt be egy monumentális, földalatti labirintusról Egyiptomban, a Fajjúm oázis közelében, mely állítólag több mint 3000 szobát tartalmazott. Bár ennek a pontos elhelyezkedése és feltárása máig vita tárgya, létezése a labirintusok rendkívüli ősiségét és monumentális voltát bizonyíthatja.

Klasszikus és őskori labirintusok

Találunk sziklákba vésett példákat időszámításunk előtt 2000 körülről is, például Dél-Európa és Észak-Afrika területéről, amelyek a klasszikus labirintus szimbólumot mutatják. Ezek az ősi minták idővel sziklarajzok és festmények, kerámiákon, csempéken és érméken található feliratok formájában is megjelentek.

Ez az alapvető kialakítás megjelent Ázsiában, az Amerikai kontinensen és Dél-Afrikában is, különféle formákban, mint például homokjátékok, falfestmények, fából készült szobrok és fonott kosarak.

Római labirintusok

Időszámításunk előtt 165 és időszámításunk szerinti 400 között a klasszikus kialakítás átalakult a bonyolultabb római labirintussá. Ezeket főként mozaik járdalabirintusokként készítették, és fürdőházak, villák és sírok padlójába rakták szerte a Római Birodalomban. Szinte az összes ilyen mozaik túl kicsi volt ahhoz, hogy sétálni lehessen benne.

Nagy-Britanniában is számos ismert példa található római labirintus mozaik járdákra, mint például a harphami mozaik és a caerleoni római lelőhelyről származó mozaik.

Emellett a Bécsi Művészettörténeti Múzeum leletei között is találunk bizonyítékot, például az Ausztriában talált római kori villában felfedezett labirintus padlómozaikot és a korinthoszi érmék gyűjteményét, melyek szintén a labirintus ősi jelenlétét tanúsítják.

Középkori labirintusok

A középkori időszak a labirintusépítés új hullámát, valamint a labirintustervezés jelentős fejlődését hozta magával. A 9. század végén egy Otfrid nevű szerzetes vette a klasszikus hétkörös labirintusmintát, és négy extra kört adva hozzá, létrehozta a ma középkori labirintusként ismert, bonyolultabb tizenegykörös kialakítást.

Az evangéliumi könyvének előzékén található rajza precedenst teremtett a 12-13. századi labirintusok tucatjainak építéséhez, amelyeket Európa-szerte székesegyházakban és templomokban találunk.

Ezek közül a leghíresebb, a Chartres-i labirintus, amelyet körülbelül 1201-ben raktak le, ma is érintetlenül megtalálható a franciaországi Chartres-i katedrális hajójának padlóján. Valószínűleg ez a világ legtöbbet járt labirintusa, napjanikban is rendszeresen használják.

Ezeket a labirintusokat kifejezetten sétálásra építették, behatárolt teret kínálva a személyes elmélkedéshez és a spirituális zarándoklatokhoz.

Észak-Európában is számos kő- vagy gyeplabirintus épült, nagyrészt a 12. és 17. század között, szintén sétálásra.

Kortárs labirintusok

A 20. század végén a labirintusok ismét új elfogadottságra tettek szert. Most, a 21. században népszerűbbek, mint valaha a hosszú és kanyargós történelmük során. Nagyon valószínű, hogy az utóbbi években több labirintus épült, mint bármikor a múltban.

A labirintus iránti jelenlegi rajongás, mint kontemplatív és spirituális eszköz, mint az élet útját reprezentáló út, mint a lelki szándék kifejezése, valóban figyelemre méltó, és a modern technológiák segítségével világméretűvé tette a koncepciót.

A labirintusok évezredek óta erős szimbólumok voltak sok kultúrában. Ahány mitológia létezik, annyi történetet mesélnek, de mindegyikben a labirintus úgy tűnik, a követendő utat szimbolizálja: a ciklusokban, az életben, a halálban és az újjászületésben. A tekervényes, kanyargós ösvényeket néha úgy tekintik, mint amelyek a központi célt védik a közvetlen behatolástól, vagy mint a belső bölcsességhez vezető utat.