Későre jár. De ezt nem az óráról tudod. A csontjaidban érzed. Ma is folyamatosan csak másokért dolgoztál. Most végre elcsendesedett minden… Még eltart egy darabig, mire mindent rendbe teszel. Számodra itt még nincs vége.

– Istenem, hogy mennyire belefáradtam már a játszmákba! – mondod ki szinte hangosan e gondolatokat, ahogy végigfuttatod a napot a fejedben.

Most már érted a kisöreget. Egy idő után egyre csendesebben szolgált. Amikor a nap végén végre leülhetett a kedvenc fotelébe, már a nyáridőben is szürkület volt. Üveges tekintettel bámult ki a félhomályba.

Látszott, lélekben már valahol egészen máshol jár. Senki sem törődött vele. Egybeolvadt a szürkeséggel. Azon a fagyos, téli napon sem volt mellette senki, amikor elvágódott a jeges verandán. Csak a kivénhedt kutya bújt mellé kétségbeesetten, hogy testével melegen tartsa.

A kórházban aztán végleg feladta…

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.