Labirintus továbbképzés

mely a Clare Wilson féle megbékélés labirintusra épült.

12-en voltunk. Már meg sem lepődöm ezen a számon… Aki ismer tudja, hogy 12. hó 12-én, 12 óra 12 perckor születtem a XII. kerületben – már ha esetleg a 12-es szám misztikája úgy egyébként nem lenne elegendő önmagában is.

Indulás előtti este fahasogatás amúgy férfiasan, majd egy kis elengedés szertartás a gallyakból rakott tűzzel és egy csésze gyógyteával a fűszerspirál ajándékaiból.

Ma pedig, miközben igyekszem feldolgozni a történteket és megérkezni a jelenbe, valami arra hívott, hogy készítsek egy kis házi oltárt. Csak lassacskán fogtam fel ahogy gyűjtögettem a köveket, fakérget, leveleket, diót, mandulát, bogyókat, kalászokat és virágokat, hogy micsoda gazdagság van ebben a két éve már természetes valójában meghagyott őszi kertben. És amikor elkészült az oltár, a bőség tekintett vissza rám. Van miért hálát adni.

No, de mi is történt az előző három napban, az első labirintus továbbképzésen, mely a megbékélés labirintusról szólt?

Akkor adsz igazán hálát a saját pokoljárásodért, amikor segíteni kezdesz másoknak, például egy megbékélés labirintusban.

Saját megtapasztalásaidból tudod, hogy milyen is a szorongás, a depresszió, a számtalan veszteség, a leszakadt lélekdarabkáid fájdalma. Hogy milyen elgyászolni, elengedni, megbékélni.

Ott jársz a labirintus jobbján, és arra az időre megszűnik a személyiséged. Teljességgel átadod magad mindannak amit, vagy akit megtestesítesz a másik térfélen járó embertársadnak. Mint egy családállításnál.

A továbbképzésen csupa olyan résztvevő volt, akik segítőként dolgoznak, akiket érzővé edzettek a mély sebek és tudják:

gyógyítva gyógyulunk a legjobban és tanítva tanulunk a legtöbbet.

Három ideiglenes megbékélés labirintust építettünk és negyedikként bejártuk az apátsági koncentrikus archaikusat is.

Oda jutottunk, hogy nemcsak magunkban békéltettük a nőt és a férfit, hanem mindennek olyan ereje volt, hogy a világban is. Együtt voltunk egymás gyászában, és hazataláltunk egymás lelkébe. Örökre. Mélységes bizalom, hála és szeretet, és most a szokásos kísérlet, hogy visszataláljunk a hétköznapokba.

A labirintusjárásaink emlékét igyekeztem megőrizni a Labirintus történetekben.