…avagy egy kedves barátnőmnek támogatásképpen.
Nemrég már kiszámoltam, hogy mennyi ideje is… De mindig elfelejtem. Talán nem is lényeges, mert ez egy örök utazás. Köszönöm, hogy része vagy az életemnek, még ha találkozni…, na igen! Akkor találkoztunk először, és egyelőre utoljára is személyesen. Azóta felnőttek a gyermekeink. Ahogy a minap mesélted is a történetedben.
Teljesen más a történeted, mégis ugyanaz, mint az enyém. Mélyen átérzem. Most növünk fel. Hm. Igen, ötvenen túl! Remélem, most mindkettőnknek sikerül. Kívánom, hogy így legyen. Vékony az a rés az ajtón, melyen beszűrődik a jövőnkből a fény. De ott van! Lehet, hogy nem lesz tudatos a kilépés. Lehet, hogy csak beleakad a kezünk a kilincsbe tétován. Mert, hogy ugye miért is?… Kiért is? Ja, persze! Hát önmagunkért! De ki is az az én? És honnan is kapja hozzá a szeretetet, mely az erőt adja átlépni a küszöböt?
