…utazás a lélek mélyére az időtlenség kanyarulataiban
Évezredek Bölcsessége. Ősi térkép az emberi lélek mélyére. Az emberi lélek visszhangja, ahol a kanyargós út a belső békéhez vezethet. Ösvény önmagunkhoz.
A labirintusok művészeti alkotásként is funkcionálnak, amelyekben a tervezők és alkotók a formákkal, anyagokkal és arányokkal játszva hoznak létre esztétikailag is lenyűgöző struktúrákat. A labirintus egyfajta földbe rajzolt ima. Egy szakrális alkotás, amely a kezeink által formálódik, de az örökkévalósághoz szól.
Formája és anyaga rendkívül változatos lehet. Épülhet különféle kövekből, mozaikokból, facölöpökből, formálhatják sövényből, vagy akár virágokból és más természeti elemekből is megalkotva – de mindig hordozza az emberi szándék lenyomatát. Művészet, forma, ritmus, arány, anyag. És közben egy híd a látható és a láthatatlan között.
Egy jól megépített labirintus nemcsak „működik”, hanem megszólít. Aki belép, nemcsak utat jár, hanem kapcsolatba lép valamivel, ami túlmutat önmagán.
A labirintus egy ősi és univerzális szimbólum, amely évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Az biztos, hogy már ránézni is szemet gyönyörködtető, és aki végig is járja, annak különleges megtapasztalásai lehetnek.
A labirintus útja a befelé fordulás, a lelki tisztulás és a megvilágosodás szimbóluma, ahol a középpont elérése a belső béke, vagy a transzcendencia megtalálását jelképezi.
Ahogy belépünk elcsendesedhetünk, lelassulhatunk. Az út halad, és mi haladhatunk vele. A test mozdul, a lélek követi. Elindulhatunk kifelé a gondolatokból, és befelé, önmagunkba.
A labirintus nem útvesztő. Nincsenek benne elágazások, vagy zsákutcák, mint az útvesztőben. Egyetlen, gondosan megtervezett út van, amely egyértelműen vezet a bejárattól a középpontig. Kanyargós, mint az élet, de biztosan vezet a cél felé.
Nem falak között keringünk benne, és nem lehet benne eltévedni. Járása során épphogy az élet útvesztőiből találhatunk kiutat. Sok kultúrában az életút allegóriája is, ahol a kanyargós út a kihívásokkal teli belső fejlődést mutatja be, melyet megélünk az életünk során.
Per aspera ad astra – Göröngyös úton át a csillagokig.
Jól leírja az életünkben való bolyongást, a kihívásokat, a célhoz vezető, néha nehéz és kacskaringós utat, ami végül elvezet a megvilágosodáshoz, a cél eléréséhez, vagy valami felemelőhöz. A labirintus maga is egy utazás, amelynek során az ember önmagával is szembesülhet, miközben eléri a középpontot.
Tér és tükör
A labirintus egy biztonságos, meghívó tér, ahol letehetjük az elvárásokat, a megfeleléseket, a zajt. A szabadság tere. Nem kell benne döntéseket hoznunk, mint az útvesztőben. Csak azt, hogy elindulunk.
És a labirintus egy tükör is egyben. Önmagunknak és önmagunkra. Az életünkre. Visszatükrözi azt, akik vagyunk – nem a maszkok mögött, hanem mélyen, valóban.
És közben persze egy mécsesekkel kivilágított, vagy sötét alapra hófehér mészkövekből kirakott labirintus a csillagos égbolt tükre is egyben. Az ősidőkben valószínűleg a Nap és a Hold járását is szimbolizálta.
A labirintus olyan, mint egy zarándoklat – csak nem kell messzire menni. Egy darab zarándoklat, amit akár naponta is végigjárhatunk. A kert végében. A templomudvarban. Egy liget tisztásán. A lelkünkben.
Solvitur Ambulando – Sétálva Oldódik
Ez a latin kifejezés arra utal, hogy bizonyos problémákat, dilemmákat, vagy gondolatokat gyakran könnyebb megoldani, vagy legalábbis más szemszögből látni, ha az ember sétál, mozog. A fizikai aktivitás, a friss levegő és a környezet változása segíthet kitisztítani a fejet, és új perspektívákat nyitni. Nagyon gyakran használják filozófiai és meditatív összefüggésben is. Ez illik ahhoz is, amit a labirintus szimbolizál: a lassú, megfontolt haladás, ami elvezet a megoldáshoz vagy a célhoz.
A séta önmagában is gyógyít. De a labirintus több ennél: meghajlítja a téridőt. Összesűríti a tapasztalást. Itt az idő nem egyenes vonal, hanem örvény. Itt a középpont nem csak egy hely – egy pillanat, ahol önmagunkra találhatunk.
És még egy segítő is velünk tarthat az úton. Mármint az égiek mellett. Vagy csak kívülről tarthatja a teret. És a labirintus is járható csoportosan is, akár a zarándoklat.
A labirintusban segítőként elérhetjük, hogy ne a saját kivetüléseinken, sémáinkon, traumáinkon át lássuk és érzékeljük a bent járókat. Tisztán tudjuk tartani a teret és teljességgel átlényegülhetünk. Így elérhető, hogy végeredményképpen mindenki saját magát gyógyítsa. Még ha addig nem is feltétlenül tudta, hogy ezt mégis hogyan tegye. A labirintusban megtapasztalhatja.
A résztvevők nem rajtunk keresztül gyógyulnak, hanem önmagukon keresztül. A labirintus téridőn kívüli terében mindenki hozzáfér ahhoz, ami addig rejtve volt. És a többi… zajlik magától.
Elcsendesedést. Befelé figyelést. Jelenlétet. Megfigyelést. Traumáink, régi blokkjaink oldását. Lehetővé teszi a meditációt, a kaotikus elme lenyugtatását. A lélek megtalálását, az egység megélését. Hogy a becsavarodott belső világunkat kitekerje. Hogy oldja és tisztítsa a besűrűsödött, régi energiákat, blokkokat. Kapcsolódást legbensőbb önmagunkkal és a mindenséggel. And many more…
Mindenkihez szól
A labirintus nem kötődik valláshoz, korhoz vagy társadalmi státuszhoz. A világ minden táján évezredek óta megtalálható. Éppúgy megszólíthatja a fiatal keresőket, mint a középkorú útkeresőket, vagy az időseket. Mert a kérdés közös: „Ki vagyok én?” És a válasz ott rejlik a kanyarulatokban.
